Vízöntő-Az önfegyelem törvénye
Az önfegyelemről a legtöbb embernek egyfajta önkorlátozás, saját maga
keretek közé szorítása jut eszébe, éppen ezért nem tűnik túl csábító
perspektívának, hogy az élete vezérfonalává tegye. Pedig az önfegyelem
egyenes út a szabadság és a függetlenség felé, ebben pedig a leginkább a
Vízöntők érdekeltek.
Ők azok, akik számára a szabadság nem üres szó, vagy frázis, hanem lételem, éltető esszencia, mely nélkül elsorvadnak, kiégnek, vagy fellázadnak. Életük bizonyos szakaszaiban minden gátat és korlátot levetnek magukról, képesek a saját határaikat is feszegetni ahhoz, hogy megtapasztalják a pontot, ahonnan vissza kell fordulniuk. Ezt sokszor szabadságvesztésnek értékelik és új kitörési pontot keresnek, míg egy végeláthatatlan meneküléssé nem válik az életük, ami tönkre teheti párkapcsolatukat, egzisztenciájukat is. Pedig ha közelebbről megvizsgáljuk a szabadságot, látni fogjuk, hogy eléréséhez egyetlen dolog szükségeltetik, az önfegyelem. Amikor valamilyen rutinfeladatot el kell végeznünk, vagy valamiben korlátoznunk kell magunkat (táplálkozás, dohányzás, munka stb.) akkor azt gyakran kedvtelenül, sőt lázadva tesszük, mert azt gondoljuk, hogy most nem vagyunk teljesen szabadok. Pedig a szabadságot csak az önfegyelem nyitja meg számunkra, ha belegondolunk, szabaddá tehet minket a tudásunk, tehetségünk (melyet évek alatt, szorgos tanulással vagy gyakorlással értünk el) testünket a rendszeres mozgás teheti szabaddá, anyagilag úgy válhatunk szabaddá, ha munkánk rendszerezett és stabil. Ha az unalom ellenére is kitartunk, akkor saját magunkról tanulhatunk nagyon sokat, sokkal többet, mint egyébként tehetnénk. A kitartó önfegyelem együtt jár a kötelezettségek felvállalásával, ha tudjuk, hogy célunk eléréséhez mit és milyen ütemben kell megtennünk, akkor máris kitűztünk egy konkrét célt, valamit, ami keresztülsegít a nehézségeken. Ha például egy káros szenvedélyünkről akarunk leszokni, nem elég a leszokást megfogalmazni, azt is vizualizálni kell, hogy miként élünk majd, amikor már nem leszünk a szokás rabjai, mit kezdünk a felszabaduló energiánkkal, pénzünkkel, mivel jutalmazzuk meg magunkat, miben éljük meg a szabadságot, amit azáltal kaptunk, hogy kitartottunk és önfegyelmet gyakoroltunk. Ha a célunk elég fényesen ragyog előttünk, akkor átsegíthet a legsötétebb periódusokon is, mikor már éppen feladnánk, csak hogy „visszakapjuk” a szabadságunkat. A Vízöntők levegős, könnyed emberek, szívesen kísérleteznek azzal, hogy miként lehetnének szabadok anélkül, hogy különösen sok béklyót magukra kellene venniük. Ám ez által csak egy ál-szabadság lesz az osztályrészük, hiszen ideig - óráig elodázható az önfegyelem gyakorlása, de végül mindig visszacsúsznak oda, hogy ha eredményeket akarnak elérni, akkor ezért áldozniuk kell, mégpedig időt, energiát, és kitartást. Sokat segíthet, ha felállítanak egy fontossági sorrendet az életükben, egyszerre csak egy dologra koncentráljanak, és míg azt el nem végezték, ne vágjanak másba. Ezáltal megtapasztalhatják a feladatok elvégzésével együtt járó szabadság érzését, mely már kiegészítője és nem szemben lévője az önfegyelemnek.
Ők azok, akik számára a szabadság nem üres szó, vagy frázis, hanem lételem, éltető esszencia, mely nélkül elsorvadnak, kiégnek, vagy fellázadnak. Életük bizonyos szakaszaiban minden gátat és korlátot levetnek magukról, képesek a saját határaikat is feszegetni ahhoz, hogy megtapasztalják a pontot, ahonnan vissza kell fordulniuk. Ezt sokszor szabadságvesztésnek értékelik és új kitörési pontot keresnek, míg egy végeláthatatlan meneküléssé nem válik az életük, ami tönkre teheti párkapcsolatukat, egzisztenciájukat is. Pedig ha közelebbről megvizsgáljuk a szabadságot, látni fogjuk, hogy eléréséhez egyetlen dolog szükségeltetik, az önfegyelem. Amikor valamilyen rutinfeladatot el kell végeznünk, vagy valamiben korlátoznunk kell magunkat (táplálkozás, dohányzás, munka stb.) akkor azt gyakran kedvtelenül, sőt lázadva tesszük, mert azt gondoljuk, hogy most nem vagyunk teljesen szabadok. Pedig a szabadságot csak az önfegyelem nyitja meg számunkra, ha belegondolunk, szabaddá tehet minket a tudásunk, tehetségünk (melyet évek alatt, szorgos tanulással vagy gyakorlással értünk el) testünket a rendszeres mozgás teheti szabaddá, anyagilag úgy válhatunk szabaddá, ha munkánk rendszerezett és stabil. Ha az unalom ellenére is kitartunk, akkor saját magunkról tanulhatunk nagyon sokat, sokkal többet, mint egyébként tehetnénk. A kitartó önfegyelem együtt jár a kötelezettségek felvállalásával, ha tudjuk, hogy célunk eléréséhez mit és milyen ütemben kell megtennünk, akkor máris kitűztünk egy konkrét célt, valamit, ami keresztülsegít a nehézségeken. Ha például egy káros szenvedélyünkről akarunk leszokni, nem elég a leszokást megfogalmazni, azt is vizualizálni kell, hogy miként élünk majd, amikor már nem leszünk a szokás rabjai, mit kezdünk a felszabaduló energiánkkal, pénzünkkel, mivel jutalmazzuk meg magunkat, miben éljük meg a szabadságot, amit azáltal kaptunk, hogy kitartottunk és önfegyelmet gyakoroltunk. Ha a célunk elég fényesen ragyog előttünk, akkor átsegíthet a legsötétebb periódusokon is, mikor már éppen feladnánk, csak hogy „visszakapjuk” a szabadságunkat. A Vízöntők levegős, könnyed emberek, szívesen kísérleteznek azzal, hogy miként lehetnének szabadok anélkül, hogy különösen sok béklyót magukra kellene venniük. Ám ez által csak egy ál-szabadság lesz az osztályrészük, hiszen ideig - óráig elodázható az önfegyelem gyakorlása, de végül mindig visszacsúsznak oda, hogy ha eredményeket akarnak elérni, akkor ezért áldozniuk kell, mégpedig időt, energiát, és kitartást. Sokat segíthet, ha felállítanak egy fontossági sorrendet az életükben, egyszerre csak egy dologra koncentráljanak, és míg azt el nem végezték, ne vágjanak másba. Ezáltal megtapasztalhatják a feladatok elvégzésével együtt járó szabadság érzését, mely már kiegészítője és nem szemben lévője az önfegyelemnek.
